Minden harmadik babaváró ügyfél friss házas az OTP Banknál

2020. április 8.
Megosztás

Harminc éve nem kötöttek annyian házasságot Magyarországon, mint 2019-ben. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly 65 300 pár lépett frigyre, ami közel harmadával több az egy évvel korábbinál. A házasságkötések számának növekedésével a Babaváró kölcsönre* jogosultak köre is folyamatosan bővül. Az OTP Bankhoz a tavaly júliusi indulása óta több mint 35 ezer igénylés érkezett az ügyfelektől.

Tavaly csaknem 14 és fél ezerrel több pár kötött házasságot, mint 2018-ban, ez a szám 1990-ben volt utoljára ilyen magas. Azt gondolnánk, hogy a november nem a legnépszerűbb hónap a házasságot tervezők körében, a KSH adatai azonban rácáfolnak erre a vélekedésre. Tavaly novemberben, csaknem fél évvel a Babaváró kölcsön bevezetése után ugyanis több mint kétszer annyi házasságkötés történt, mint az előző év azonos hónapjában. 2019-ben 89 200 gyermek jött világra, ami valamelyest elmaradt a 2018-as adattól. Tavaly decemberben viszont már több mint 8 százalékkal több gyermek született, mint 2018 utolsó hónapjában.

A csaknem minden második Babaváró kölcsönt folyósító OTP Bank tapasztalatai alapján a tavaly júliusi indulást követő nagy roham után a várakozásoknak megfelelően a kereslet beállt egy stabil szintre, ami idén is tartható lesz. Ez részben annak köszönhető, hogy a házasságok számának növekedésével a támogatásra jogosultak köre is folyamatosan bővül a jövőben.

Mennyit ér a lakása?

Ingatlanár-kalkulátor néhány kattintással, folyamatosan frissülő adatokkal

Érdekel

A bevezetés óta eltelt bő nyolc hónapban több mint 35 ezer házaspár igényelt Babaváró kölcsönt az OTP Banknál. A megkötött szerződések után 247 milliárd forintot folyósított a bank a kérelmezőknek. Az egy igénylésre megítélt átlagos összeg 9,5 millió forint volt.

A hitelintézet saját statisztikáiból az is kiderül, hogy a „babaváró” párok mennyi ideje élnek házasságban: az igénylők csaknem harmada az igénylést megelőző egy évben kötött házasságot, és a párok átlagosan 3,3 házasságban eltöltött év után fordultak a bankhoz, hogy Babaváró kölcsönnel segítsék a család következő lépését.

Az OTP Bank tanácsai a Babaváró kölcsön igénylés előtt állóknak:

  • Már kiállított TB igazolással érkezzenek a bankfiókokba.
  • Ha a terhesség 12. hetén túl van, akkor hozza magával a lepecsételt terhes-gondozási kiskönyvét (C.3341-39/2016. r. sz. azonosító számú). Fontos, hogy a kiskönyv 7. oldala tartalmazza a szülés várható időpontját, valamint a várandóság gondozásban közreműködő szülész-nőgyógyász szakorvos/védőnő aláírását és bélyegzőjét.
  • A következő azonosító dokumentumokat se hagyják otthon:
    • érvényes magyar személyazonosító igazolvány, vagy útlevél, vagy kártya formátumú jogosítvány,
    • lakcímkártya magyarországi állandó lakcímmel és személyi azonosító számmal,
    • adókártya, mely tartalmazza az adóazonosító jelet,
    • ha az elmúlt 3 hónapban nem az OTP Banknál vezetett bankszámlára érkezett a jövedelmük, akkor 30 napnál nem régebbi munkáltatói jövedelemigazolás, vagy utolsó 3 havi bankszámlakivonat.
  • Tájékozódjanak előzetesen az OTP Bank honlapján, a jogosultságról, szükséges dokumentumokról.
  • Kalkulálják ki előzetesen a törlesztő részletet az OTP Bank kalkulátorával.
  • Ha kérdésük van, keressék fel az OTP Bank honlapját, vagy hívják a Contact Centert, ahol külön menüponton kaphatnak tájékoztatást a Babaváró támogatással kapcsolatban.

*Jogi figyelmeztetés:

A hirdetésben szereplő kölcsönt a Magyarország Kormánya által biztosított babaváró támogatással nyújtjuk. A feltüntetett THM a 10 millió Ft hitelösszegű és 20 éves futamidejű Babaváró kölcsön vonatkozik.
THM1: 0,4% THM2: 5,4%

Biztosítsd be magad váratlan helyzetekre!

Köss törlesztési biztosítást az OTP Banknál, amely védelmet nyújthat a nem várt élethelyzetekben, hiszen a biztosító kifizetheti a kölcsön törlesztőrészleted, vagy akár a fennálló tartozásod.

Érdekel

Kérdésed van a lakáshitelekről?

Kérj visszahívást, hogy szakértő kollégánk segíthessen!

Ezek is érdekelhetnek

Kérdésed van a lakáshitelekről?

Foglalj időpontot fiókunkba Messengeren!